Mongol

A XIII. század elején Temudsin mongol törzsfõnök a lófarok jelvények alatt egyesített kilenc mongol törzset, s egy sámán, kit fehér táltoslova hír szerint az égbe szokott ragadni, az égisten akaratának nyilvánította, hogy Temudsin ezentúl Dzsingisz-kán, fõkán legyen, kinek kán lesz minden ivadéka. Dzsingisz-kán uralma alá hajtott sok török-tatár törzset, s ez utóbbiak vitézségükkel oly nevezetesek lettek, hogy ezentúl a mongol hódításokat tatárjárás néven emlegették. A kínaiaktól elsajátított haditechnikai elemeknek köszönhetõen a nyugati várak és megerõsített városok sem jelentettek többé akadályt a tatárok számára. 1220-ban Európa földjére léptek, ahol elõször a gazdag kereskedõközpontokat foglalták el. A dinasztiaalapító és államszervezõ Dzsingisz-kán halála után harmadszülött fiát, Ödögejt választották fõkánná. A többi fiú, illetve azok leszármazottai, az apa akarata szerint külön területet kapott kormányzásra. “A világ nyugati negyedét” Batu kán kapta meg, kinek vezetésével nagyszabású hódító hadjáratot indítottak Európa ellen. A magyar Julianus barát így jellemzi a tatár hadviselést: “a tatárok kiváló nyilasok, de a karddal és a lándzsával már nem bánnak olyan jól a harcban. Hadseregüket sokfelõl összegyûlt nép alkotja, melyek különbözõ nyelvûek és vegyes nemzetségûek. Az elfoglalt országok királyát, fõembereit megölik, a katonákat és az erõs parasztokat a maguk oldalán történõ hadakozásra kényszerítik. Erõs várat nem ostromolnak, hanem elõbb a föld népét elpusztítják, a népet kifosztják, és felhasználják õket saját váruk ostromára.” Magyarország így egy olyan világhatalomnak állt az útjában, amely egy jó darabot már Kínából is kiharapott, Belsõ-Ázsia országait tönkreverte, s a birodalmát a Csendes-óceántól Kelet-Európáig terjesztette ki. Gyakran küldtek leveleket és követeket IV. Béla magyar királyhoz, amelyben Batu a következõket írta: “jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem”, valamint “utasítalak, hogy a kunokat a jövõben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj szembe velem.” IV. Béla azonban nem válaszolt ezekre az üzenetekre. Szálka is lett a mongolok szemében, kezdték fõellenségüknek tekinteni, s minden tõlük telhetõt megtettek, hogy minél több embert megölhessenek. Nem kíméltek se öreget, se fiatalt, se asszonyt, se gyereket, se csecsemõt, “nem lankadtak el a kitartó gyilkolásban”. Azt, hogy Magyarország elkerülte a második, végleges megsemmisítést hozó támadást, azt a tatár birodalomban végbement változásoknak -amely az Aranyhorda államának kialakulásával járt-, és az orosz fejedelemségek ellenállásának köszönhette.

Összegezve elmondhatjuk, hogy az itt felsorolt íjfeszítõ népek örökségét rejti magában a Kárpát-medence. Bárhova is lépünk tele van alattunk történelemmel a föld.