A nevem: Grózer Csaba. Magyarországon élek. Egy kis faluban, Feketeerdőn van egy íjkészítéssel foglalkozó műhelyem. Amióta az eszemet tudom, mindig érdekelt a természet, a lovak, a ragadozó madarak és az ősi keleti kultúrák. Gyermekkoromban minden tavasszal, amikor melegedni kezdett az idő, valami furcsa, ellenállhatatlan erő hívó szavát éreztem. Olyan érzés volt ez, mint mikor a vándormadár érzi, hogy eljött az idő, és szárnyra kap. Akkor még pontosan nem tudtam, hogy ez mit is jelent, de mindent elkövettem, hogy pl. egy ló közelében lehessek, vagy órákig el tudtam nézni egy ragadozó madarat, vagy különféle anyagokkal kísérleteztem, hogy íjakat csináljak belőle. Mindez oda vezetett, hogy annyira erősen kezdett
|
![]() |
![]() |
érdekelni az íjászat, hogy amikor a velem korabeli gyerekek már mind felhagytak az íjászkodással, engem még mindig érdekelt. Sőt, időről-időre egyre erősebben tört fel bennem a vágy, hogy íjakat készítsek. Ezt az is ösztönözte, hogy korábban soha nem engedhettem meg magamnak, hogy íjat vásároljak.Folyamatosan rájöttem, hogy ez a hely, ahol élek, a Kárpát-medence hatalmas tárháza a keleti reflexíjaknak. Itt szinte minden íj előfordult a szkítától a törökig a történelem különböző időszakaiban. Lenyűgözött az, hogy ezeket az íjakat milyen különleges anyagokból lehet előállítani: szürke marha szarvából, speciális fákból összecsapolva, inakból, |
különleges anyagokból főzött enyvvel ragasztva, gímszarvas agancsából, nyírfakéregből. Ezeknek az állati eredetű anyagoknak egy része szinte élő kövületnek tekinthető. Ráadásul, ezeket az íjakat, a félhold formájukhoz képest az ellentétes irányba kell felajzani.Mindez együtt, valamint hogy ezek egy ősi kultúra hordozói egyértelművé tették számomra, hogy nekem főleg ezeket a keleti visszacsapó íjakat kell készítenem. Ahogy egyre jobban elmélyültem a különböző szkíta, hun, avar íjak készítésében egyre jobban engedtem ennek a furcsa erőnek és olyan volt, mintha egy varázslatos helyre csöppentem volna. Persze ez a varázslatos hely nem máshol volt, hanem ugyanitt, ahol élek, csak mintha dacolva térrel és idővel egy más dimenzióból nézném ezt az egészet. Amikor lóra ültem kezemben az íjjal olyan érzést éltem át, mint hogyha régóta hiányzott volna valami, és most újra megkaptam.
|
![]() |
Azonban ez a mély beleérző képességem nem lett volna elég az íjak elkészítéséhez. Szerencsére volt egy kutató, akit Dr. Fábián Gyulának hívtak, és ő is készített ilyen íjakat. Az ő leírásai és tapasztalatai sokat segítettek nekem. Persze itt még felsorolhatnánk néhány embert, aki segített más szakterületekről. Mostanában már nagyon sokféle íjtípust készítünk. A mai napig nem untam meg az íjakkal való kísérletezgetést. Rájöttem, hogy rengeteg apró titok van ezekbe az íjakba elkódolva, pl. a kicsavarodás, vagy a famag eltörése elleni védelem. Természetesen az összes íjtípust nem csak eredeti anyagokból készítem, hanem üzleti megfontolásból a modern változatát is kialakítottam. Ezek már inkább "sorozatban" gyárthatók, és ez által olcsóbbak és elérhetőbbek, de formájukban és működésükben teljesen megegyeznek az eredeti anyagú változataikkal. Ezt a hirdetést azért hoztam létre, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az összes termékemmel, és közvetlenül is kapcsolatba léphessenek velem a világ bármely pontjáról. |
![]() |