MAGYAROK


A magyar név valószínűleg Muagyer fejedelem nevéből eredt, ki megmentette félezer évre az ősi vallást. Egy nagy sztyeppei nomád népmozgás az V. század körüli időben az ősmagyarokat kimozdította Nyugat-Szibériai hazájából és nyugati irányú vándorlásra késztette. Vándorlása során először a Volga és Urál között, majd a Don és Dnyeper közti Onogoriában telepedett le. Itt 7 törzsük élt, s a törzsek élén Lebedias állt, ezért őróla ezt a területet Lebediának, azaz Levédiának nevezték. Ebben az időben a magyarok szomszédai a kazárok voltak, kinek nagyobb része zsidó hitű és mohamedán volt. A magyarok és a kazárok a besenyők ellen három évre szövetséget kötöttek, sőt Lebedias egy kazár nőt vett feleségül, kitől nem született gyermeke. A besenyők folyamatos támadásai a magyarság újabb helyváltoztatását idézte elő. Egy része Perzsia felé költözött keletre, másik része nyugatra húzódott Atelkuzuba, azaz Etelközbe. A kazár khagán ekkor magához hívatta Lebediast , hogy nemzete fejedelmévé emelje. Lebedias megköszönte a khagán hajlandóságát, de nem fogadta el, hanem maga helyett Álmost, vagy fiát Arpadészt (Árpádot) javasolta. A törzsfőnökök Árpádot választották nagyfejedelemmé. A folytatódó bolgár és besenyő támadások miatt az etelközi magyarok nem maradhattak addigi lakhelyükön, hanem Erdélybe vándoroltak. A folyókkal szabdalt sztyeppén nem volt rá idő és mód, hogy a lassan vonuló juhnyájaikat és gulyáikat magukkal hozzák, és a folyókon átszállítsák, így az állatállomány nagy része elpusztult. A 895. év a Kárpát-medence Duna vonalától keletre eső felének elfoglalását eredményezte, majd 900 táján kisebb harcokkal kezükre kerítették Pannóniát is. A Fuldai Évkönyvek így írnak erről: a magyarok "visszatértek oda, ahonnan jöttek, sajátjukba, Pannóniába" negyedszer, immár végleg. A letelepedés után egy részük zsákmányszerző, kalandozó életmódot folytatott. A magyarok főleg nyilaikkal keltettek félelmet. Pompásan értettek a célzáshoz. Erről így írnak a krónikusok: "karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilaikkal. Ezeket oly ügyesen lövik ki szaruíjaikról, hogy alig van védelem lövéseik ellen". Európa keresztény templomaiban akkoriban így imádkoztak: "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!". Az előkerült honfoglalás kori sírokban az elhunyt mellett találták hátaslova csontjait, az íja merevítő csontlemezeit, szablyáját és a lószerszám ékes vereteit, amelyek színpompás és egyedi ötvösművészetről tanúskodnak. A tarsolylemezeken, lószerszámokon, korongokon gyakori az életfa, az éltető Nap, a szarvas és a sas (turulmadár) ábrázolása is. A férfiak borotválták a fejüket és csak a tarkó felett hagytak hajat, s azt varkocsba fonva viselték. Nem volt ritka, hogy a férfi ember is viselt fülbevalót. Karukon, csuklójukon keskeny arany, vagy ezüst szalagot hordtak, amely az ing fodrozódó ujját szorította le. Az egykorú források ezt írják: "a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak." A mellkason nem hordtak díszeket, azok az övön alulra kerültek. Az övön viselték a tarsolyt, a kést, a szablyát, az íjat, a tegezt, egyszóval mindent, amire harc közben szükségük lehetett. Így azok nem akadályozták a lóról hátrafelé való nyilazást Egy-két vereség után a magyarok felhagytak a kalandozásokkal, és 1000 körül felvették a kereszténységet. Tűzzel-vassal próbálták kiirtani az ősi pogány vallás (sámánizmus) maradványait. Ez nem sikerült teljes mértékben. A magyar nép a mai napig őrzi keletiességét népdalaiban, népművészetében, gondolkodásmódjában. A magyarság természetesen az eltelt évszázadokban nagy mértékben keveredett más népekkel, csakúgy, mint nyelve, amely rendkívül összetett, pl. egyetlen dolgot akár 4-5 féle képpen is képes kifejezni. Valószínűleg ennek a nyelvi gazdagságnak, sokszínűségnek is köszönhető a magyarság világszerte elismert kreativitása.



VISSZA